Salgótarján – Fülek Térségi Mentor Tehetségsegítő Tanács a NTP-TTM-14-0011 sz. pályázati projektjének megvalósítása.
Programelemek:
SNI tanulók Országos Szépíró Versenye megyei fordulójának szervezése
- Tanácsadás
- Szülői klub szervezése
A Sajátos Nevelési igényű Tehetségeket Segítő Tanács által szervezett műhelyfoglalkozáson vettek részt a kollégák, Budapesten
1. Programelem:
SNI tanulók Országos Szépíró Versenye megyei fordulójának szervezése.
Felelős szervező: Tőzsér Katalin fejlesztő pedagógus, a Tanács SNI tanulókkal foglalkozó pedagógusok megyei koordinátora, a Tanács tagja.
2015. március 05.-én került sor a versenyre. A versenyt az SNI Tehetségeket Segítő Tanács szervezi a Magyarországon működő közoktatási intézmények és határon túli, magyar nyelvű oktatásban részesülő sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek számára. Azzal a céllal hívták életre, hogy felhívja a figyelmet a kalligráfia, a kézírás fontosságára. 2013.-tól Együttműködési megállapodás keretében a Tanács vállalja ezt a szervezést, ez már hagyomány. A pályázat segítségével még színvonalasabban tudtuk megszervezni ezt az eseményt. Megyénket az országos fordulón a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, Móra Ferenc Általános Iskola Endrefalva, Gárdonyi Géza Általános Iskola Magyargéc tanulói képviselték. A legjobb eredményt Tóth Mercédesz a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskola tanulója 5. helyezést ért el, valamint Fábián Máté a Székhelyintézmény tanulója szintén 5. helyezést ért el az ő korosztályukban, az országos fordulón. Reméljük, hogy a szülők és a pedagógusok a gyermekek mosolyában megerősítést kaptak: Bizonyosságot kaphattak arról, hogy az ő gyermekük, tanítványuk is kiemelkedő teljesítményre képes és ez a továbbiakra is sok erőt ad mindenkinek.
2. Programelem:
Tanácsadás
2015. május elejétől tehetséggondozás témában tanácsadással álltunk tanulók, szülők, pedagógusok számára, 20 órában. Tanácsadók: Baloghné Ivády Éva tehetségfejlesztő tanár, és Gőz Gábor pályaorientációs tanár. Összeállított Tanácsadási naplóban vezetik a pedagógusok a tanácsadás módszerét, témáját, időpontját, eredményét. Az iskolaválasztást is nagymértékben segítette a tanácsadás. Leginkább hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoztak a kollégák.
Fontosnak tartjuk a nyomon követést is.
Tanácsadás helye: általános iskolák, Alba Üzletház (a DIDAKTIKA Egyesület biztosítja a helyszínt az Üzletházban)
3. Programelem:
Szülői klub szervezése
Salgótarján és térsége iskoláinak vezetőivel megszólítottuk a tehetséges tanulók szüleit, „Segítség! Tehetséges a gyermekem!” címmel.
Meghívót szerkesztettünk és készíttettünk az érdeklődők számára:
Etes – Kazár – Ságújfalu- Karancsság és Salgótarján hat általános iskolája érdeklődött.
Két neves előadót hívtunk a szülőkhöz, Kormos Dénes kutató fejlesztő pedagógust Miskolcról, és dr. Mező Ferencet pszichológus, egyetemi adjunktust Debrecenből, segítve ezzel a tehetségígéretek nevelését.
Előadás – tanácsadás – beszélgetés – útba igazítás – ötlet adás-tapasztalatcsere volt a jellemző.
Az elnök és helyettese segítik a további szervezésünket. A rendezvény után vendégül láttuk a megjelenteket és egyéni beszélgetések során a szülők véleménye az volt, hogy a pedagógusoknak is szükséges ezeket hallani, amit a két előadótól hallottak. Ősztől ismét találkozunk a szülőkkel és igény szerint a továbbiakban is tanácsadással állnak a szakemberek (tehetségfejlesztő tanár, tehetségfejlesztési szakértő, fejlesztő pedagógus) az érdeklődők rendelkezésére. Negyedévenként igénylik a szülők a találkozásokat. Nem csak az iskolákban találkozhatnak a tanácsadók az érdeklődőkkel, hanem a városközponti Alba Üzletházban is, amit a DIDAKTIKA Egyesület szponzorál, így is segítve a Tanács tevékenységét.
Ilyen lehetősége még nem volt a térségben tanulók szüleinek, hogy szervezetten együtt legyenek, tapasztalatot cseréljenek. A térség iskoláinak vezetői lelkesen támogatták ezt a kezdeményezést. Ezzel is hozzá járult a Tanács a térség hálózatosodásához. Reméljük csak bővülni fog a klub tagjainak száma és a szervezés híre egyre szélesebb körben terjed el.
4. Programelem
A Sajátos Nevelési igényű Tehetségeket Segítő Tanács által szervezett műhelyfoglalkozáson vettek részt a kollégák, Budapesten.
Előadó volt: dr. Gyarmathy Éva a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa
A tehetséggondozás innovatív módszereivel ismerkedtek meg a fejlesztő pedagógusok, tehetséggondozó kollégák.
5. Programelem:
Tanulmányi kirándulás – a tehetségesek szabadidejének hasznos eltöltése, az intenzív szorgalmi idő utáni feltöltődés céljából.
A kirándulás is nagymértékben hozzá járult a térség hálózatosodásához. Még ilyen szervezés nem volt a térségben, hogy a tehetségesek ennyi iskolából együtt kiránduljanak (természetesen az iskolák igazgatóinak, szaktanárainak, a szülők javaslata alapján). Általános-és középiskolák tehetségeseit vittük el Budapestre. Az intézmény vezetői elsődleges szempontként az eredményeket vették figyelembe, viszont mindemellett a hátrányos helyzetet is előnybe részesítették. Etes – Fülek – Kazár – Karancsság – Ságújfalu- Salgótarján hat általános iskolájából, valamint a középiskolák közül a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, Táncsics Mihály Közgazdasági Ügyviteli Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola, Stromfeld Aurél Gépipari Építőipari és Informatikai Szakközépiskola, Váczi Mihály Gimnázium, Borbély Lajos Műszaki Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium diákjai vettek részt. Megnéztük a Parlamentet, Nemzeti Múzeumot, Csodák Palotáját. Egy étteremben pedig meleg ebédet biztosítottunk a kirándulóknak. A fiatalok meghatódva álltak a Szent korona előtt és a Nemzeti Múzeumban a zászló előtt.
A Csodák Palotájában pedig játékosan, vidám hangulatban ismerhették meg, próbálhatták ki a fizikai kísérleteket. Vidáman köszöntünk el egymástól és abban reménykednek a diákok, hogy lesz folytatása a kirándulásnak.
Köszönjük szépen ezt a sok lehetőséget, mellyel hozzá tudtunk járulni Salgótarján és térsége tehetségeseinek további érvényesüléséhez. Köszönjük szépen az eszközöket, melyek nagymértékben segítik a további munkánkat is!