A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) által kiírt „Gazdagító Programpár” Salgótarján – Fülek Térségi Tehetségsegítő Tanács által megnyert pályázat keretében a SÁIK Székhelyintézményének németes tanulói 2014 februárjában és márciusában egy programon vettek részt, amelynek a célja az volt, hogy a német szokásokat és hagyományokat ne csak a könyvekből, hanem testközelből is megismerhessék. Erre jó lehetőséget kínál megyénk csodálatos települése, Berkenye, ahol a sváb származású lakosság a mai napig őrzi régi szokásait, hagyományait.
Az iskolában megtartott tanórán kívüli foglalkozások után, ahol 3 diákmentor is segítette a tanulók munkáját, a 12 tehetséges nebuló Berkenyén a Szent Anna panzióban teljesítette az intenzív programot, ott töltött egy tartalmas hétvégét 2 pedagógus és 3 szülő kíséretében.
A pályázati program-vezető fejlesztője Mocsári Zoltánné, az iskola magyar – német szakos tanára volt, aki egyben a munkában résztvevő diákok osztályfőnöke is.