Pályázatok

Palóc lányok a tudomány felé! – NTP-NEER-20-0019

„A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása”

A Tehetségeket Segítő Egyesület az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével a Salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola 7.-8. o. diáklányaival valósította meg. A pályázat keretében a lányok képesség mérésével kezdtünk, (intelligencia, szorongás, tanulásmódszertan, szövegértés, számolási készség).

Tovább olvasom

Palóc lányok TÖRETLENÜL az élvonal felé! – NTP-NEER-19-0026

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása” NTP-NEER-19-0026 „Palóc lányok TÖRETLENÜL az élvonal felé!”című pályázat keretében valósítottuk meg programjainkat. Informatika – matematika-kémia szakkörön vettek részt Salgótarján és térségéből 7. évfolyamon tanuló lányok.

Tovább olvasom

Palóc lányok az élvonal felé! – NTP-NEER-18-0009

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében nyílt pályázatot hirdetett „A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása” címen. A Tehetségeket Segítő Egyesület megnyerte a NTP-NEER-18-0009 számú, „Palóc lányok az élvonal felé!” című pályázat megvalósítását.

Tovább olvasom

Salgótarján – Fülek Térségi Mentor Tehetségsegítő Tanács – NTP-HTT-15-0001

Tehetségpontok találkozása

A Nemzeti Tehetség Program keretén belül az Emberi Erőforrás Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt és megnyert pályázatának köszönhetően a Tehetségsegítő Tanácsunk meg tudta valósítani a tervezett programját. Így Salgótarján és térsége tehetséges diákjainak még szélesebb lehetőséget tudtunk biztosítani tehetségük kibontakozásához, valamint az általános műveltségük fejlődéséhez.

Tovább olvasom